Kóthay Gábor

Termékeny betűmetsző. Fontjaiból végig lehetne tanítani a betűtípusok osztályozását. Szinte mindenből betűt csinál. Logó-készleteit is fontokba rendezi. És mégsem betű-mániákus. Sokoldalú grafikusművész.

A digitális világ és az internet térhódításával jelentősen bővültek a hazai tehetségek nemzetközi lehetőségei, itthon is. A digitális technika viszonylagos eszközigénytelensége és olcsósága következtében ma már otthon, a konyhában is lehet nyomtatott oldalt készíteni, és akinek kedve van hozzá, fontot is gyárthat, a végeredmény pedig perceken belül publikálható, világszerte. Ha végigvesszük a klasszikus technológiát alkalmazó nagynevű magyar betűtervezőket, az itthon dolgozók közül Falka Sámuel és Nagy Zoltán tudott csak maradandót alkotni, elismertségük azonban főként Magyarországra korlátozódott. Tótfalusi Kis Miklós és Gábor Pál elsosorban, Reiner Imre kizárólag külföldön alkotott, a maguk korában a legmegbecsültebb mesterek közé tartoztak. Haiman György és Buday György kitartó lobbizásának köszönhetően a Tótfalusi betűk eredete is tisztázódott, már csak a védjegyoltalmi bejegyzések miatt viselik a Janson nevet. Ha a MyFonts portálon magyar betűmetszőket keresünk, Kóthay Gábor jegyzi a legtöbb fontot. Megtudhatjuk róla, hogy családjával a Tisza partján található napsütötte Szeged városában él és alkot. Kóthay Gábor Szegeden, a Tömörkény István művészeti középiskolában (ahová az elmúlt években tanárként tért vissza) szobrászatot tanult. 1987-ben végzett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola Sokszorosító Grafika Tanszékén, tanult továbbá szobrászatot és alkalmazott grafikát. Diplomája megszerzése óta főként Szegeden dolgozik. 1992-ben társaival filmnyomó vállalkozást alapított, amely mára a régió egyik legjelentősebb dtp illetve prepressz stúdiójává vált. Részt vett nagyobb grafikai, arculattervezési projektekben, rendelkezik belsőépítészeti installációs gyakorlattal is. Egyik szívügye kerékpár-logók, díszek, matricák tervezése.

– Hogyan került kapcsolatba a betűkkel?

– Képgrafikát tanultam a Képzőművészeti Főiskolán, Kocsis Imre volt a mesterem. 1985 táján kezdtem feliratokat készíteni, betű-adaptációkból, önálló rajzolatokból. Számos tervem keletkezett, először hobbiból. 1997 óta gondolom komolyan a betűtervezést, amikorra kiderült, hogy ez mások számára is hasznosítható tevékenység. Ekkor kezdődött a nemzetközi kapcsolatépítés is. A [T-26]-nál jelentek meg először a betűim, azóta a Psy/Ops és az International House of Fonts (P-22) is kínálja fontjaimat.

– Hogyan alakult ki ez az igen gazdag betűkínálat?

– A betűtervezést számos dolog motiválja. Megláttam például az Emigre prospektusában a Not Caslont és felbosszantott, sikertelennek tartottam. Talán erre válaszul keletkezett a Zanzibar. A hagyományok és a nagy mesterek tisztelete eredményezte a Tótfalusi felújításokat, először a kissé archaikus (nomen est omen) Archetype, majd a letisztultabb Tyrnavia formájában. Megbízásra is dolgoztunk, Szegi Amondóval. Igaz, hogy a megbízásból nem lett semmi (irodai szoftvercsomaghoz kellett volna fontokat készíteni), azonban így született a Tisza, a Salmiac és a szimbólumkészlet. A leggyakrabban a kísérletező kedv és az experimentális kihívások nyomán jönnek létre az újabb és újabb betűk.

– Milyen együttműködési formákban dolgozik?

– A mi szakmánkban projektekben gondolkozik az ember. Mindig az aktuális feladatok határozzák meg az együttműködési formákat. Csapatban szeretek dolgozni, fontos a kontrolláló-megerősíto szakmai környezet. Konkrétan a fontokat illetően pillanatnyilag három projekt van. A Fontmunkások az én egyéni törekvéseimet mutatja. Amondóval közös a Fontana, ahol a hangsúly elsősorban az archaikus hagyományok felélesztésén van. A harmadik nemzetközi kezdeményezés, nagyon az elején vagyunk, egyelőre nincs is mit beszélni róla.

– Hogyan foglalná össze művészi ambícióit?

– Az állandó újítás, megújulás volt mindig a legfőbb elvem, s ezt talán csak a gyakorlat tudta korlátok közé szorítani. Igyekszem magam minél több új feladat során megméretni.

(Kravjánszki Róbert
Digitart, 2004/7)