Hermann Zapf
a 20. századi tipográfia királya

Több népszerű betűtípus viseli a nevét, még több a keze nyomát. A 20. század talán legjelentősebb betűmetszője 85 évesen is nyitott a technológiai újdonságok iránt. És könnyű őt szóra bírni, mert szereti a magyarokat. Különösen egy 16. századi kalligráfus okán, akit a legnagyobbnak tart...

1944, Bordeaux mellett, német katonai támaszpont, titkos térképek rajzolása közben születik meg a Zapfino első változata. 1950, Firenze, Santa Croce templom, az Optima születési helye. Az ihletett pillanatok érkezése kiszámíthatatlan. Firenzén mondjuk nincs mit csodálkozni. Annál inkább azon, hogy a Mester nem tartja magánál legendás vázlatfüzeteinek egyikét sem, így ezer lírás bankóra készülnek az első vázlatok (a bankjegy egyik és másik oldala). A térképrajzoló bunkerben ott a vázlatfüzet, Hans von Weber szellemes gondolata kapja először azt a különlegesen szép kalligrafikus formát, amiből napjaink egyik legsikeresebb betűtípusa, a Zapfino született.
Hermann Zapf tevékenységéről könyvek születtek, ezeken a hasábokon még összefoglalni sincs hely, mit köszönhet neki a világ.
Az alkotó harmónia, a fegyelmezett szépség vonzotta, mérnök akart lenni, de a korabeli politikai körülmények között vágya nem válhatott valóra. Fotóretusőrnek tanult, miközben önszorgalomból a kalligráfiát és betűmetszést tanulmányozta. 20 éves korától szabadfoglalkozású betűtervezű. Leghíresebb munkái közül a Palatino, a Zapf Dingbats és a Zapf Chancery ott volt már az első postscript nyomtatókban. A nagy tipográfiai műhelyek közül dolgozott a Stempelnél, a Linotype-nál és az URW-nél. Kalligráfiát, tipográfiát tanított Németországban és az Egyesült Államokban, New Yorktól Kaliforniáig. Számos tekintélyes elismerés – többek között a Gutenberg díj – birtokosa.
Kevésbé ismert jellemzője a kísérletező természet, folyamatosan tágítja a technológiai lehetőségek határát. Zapfinója azért várt 50 évet, mert egyetlen korábbi technológiával sem lehetett volna nyomtatásban felhasználni, csak a korszerű DTP világában nyílt erre lehetőség. Ugyanakkor a számítógépes tördelő programok számos olyan esztétikai problémára nem nyújtottak megoldást, amelyek már Gutenberg Bibliájának nyomtatásakor megvalósultak. Az URW invenciózus vezetőjével, Peter Karow-val szövetkezve megalkották a hz-program néven ismertté vált mikrotipográfiai eljárást, aminek segítségével az optikai hasábkiegyenlítés és a karakterek közötti fehéregyensúly optimális kialakítása lehetővé vált. Az első üzleti szoftver, amelyik ezt a technológiát licenceli és alkalmazza: az Adobe InDesign programja.
Hermann Zapf a mai napig aktív, a Linotype-nál egyszerre több projekt szakértője, nemrég fejeződtek be Optima és Palatino családjának megújítási munkálatai. Fiatalok kezdeményezéseit támogatja (ilyen projektből született a Zapfino), kiterjedt levelezést folytat, és természetesen új terveken gondolkodik. – Szerencsére még jó a kezem, a memóriám már nem a régi, de rajzolni még tudok – mondja.
Ez év februárjában, a Linotype Typotechnika-konferenciáján kértünk tőle interjút lapunk számára.

– DigitArt? Nem hangzik túl magyarosan. Értem én, persze, ennek az iparnak az angol az anyanyelve. Csak három kérdés? Ugyan, van időnk, kérdezzen csak.

– Ön a klasszikus tipográfián nevelkedett, a legtöbb betűjét először ólomból öntötték. Hogy érzi magát ebben az új, digitális világban?

– Az élet nem áll meg, és mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy elszaladjon mellettünk a világ. Természetesen a múlt kiváló eredményeit nem szabad kidobni. De már régen nem építünk reneszánsz palotákat vagy barokk templomokat. Legfeljebb felújítjuk oket. Nagyon felgyorsult a technológiai fejlődés, gyorsan változnak a szabványok, szerencsére a kompjuterizálódás, a mérések és a kommunikáció fejlődése jelentősen lerövidítette a hibajavítási folyamatok ciklusidejét, gyorsabban reagálunk a változásokra, könnyebben alkalmazkodunk. Mindig az aktuális kihívásoknak kell megfelelni, az aktuális technológiai környezetben, és törekedni kell arra, hogy minél tökéletesebben végezzük el feladatainkat. Vannak örök értékek, Garamond betűje nem véletlenül volt a nyomdászat kvázi szabványa évszázadokon keresztül, tökéletes munka, esztétikai, technológiai és olvashatósági értelemben egyaránt. De az újabb és újabb technikai feltételekhez mégis hozzá kell igazítani idorol időre.

– Milyen emlékeket őriz a magyar tipográfiáról?

– Ott van maguknak Kis. Végig követtem a Janson-vitát, sok levelet váltottunk akkoriban Haiman Györggyel.

[Haiman György bizonyította be végérvényesen ország-világ előtt, hogy a korábban Anton Jansonnak tulajdonított betűtípusok Tótfalusi Kis Miklós metszései. – a szerk.]

Aztán a Kner család, számos kiváló munkájukat láttam, Szántó Tibornak köszönhetően. De a legnagyobb hatást Bocskay György gyakorolta rám. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a kalligráfia legnagyobb mesterét tisztelhetem benne. A kaliforniai Getty Múzeumban volt alkalmam arra, hogy a flamand Joris Hufnagellel közösen készített Mira Calligraphiae Monumenta című írásminta-gyűjteményét alaposan tanulmányozhassam. Pontosabban közös munkáról nem beszélhetünk, mert az írásminták és az illusztráció elkészítése között 30 év telt el, Bocskay már 20 éve halott volt, amikor a kísérő illuminációk elkészültek. Lenyűgözo munka. Komolyan mondom, amikor először megláttam, arra gondoltam, hogy ha hazamegyek, kidobom a tollaimat. Méltatlanul keveset tudunk erről a korszakalkotó zseniről.

[Bocskay Györgyrol sajnos tényleg nagyon keveset tudunk, életrajza nem maradt fenn. Az 1500-as évek közepén Bécsben udvari kalligráfus volt, a jelzett kézirat 129 oldalát szignálta és keltezte, 1561-ben és 1562-ben. A pergamenlapok mérete alig nagyobb egy levelezőlapnál. A 118-as számozást viselő lapon bemutatott bravúros spirál-írás betűi nem nagyobbak egy milliméternél (a spirál eredeti méretben). Bocskay feltehetőleg 4–5 nyelvet és ehhez kapcsolódó nemzeti írás-sajátosságot ismert kiválóan, következésképpen több országban megfordulhatott, mielőtt császári szolgálatba állt. Az udvar hivatalos dokumentumainak írása is feladatai közé tartozhatott, mint arról egy ugyancsak Hufnagel által illuminált oklevél tanúskodik 1558-ból, amit az Országos Levéltárban őriznek, és Szántó Tibor A betű címu könyvének 80–81. oldalán látható. A bécsi Szépművészet Múzeumban található egy tíz évvel később keletkezett második írásminta gyűjtemény, valamint a bécsi Nemzeti Könyvtárban is van néhány dokumentum, amelyik a keze nyomát viseli. – a szerk.]

– Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik betűtervezésre akarják adni a fejüket?

– Rajzolni és rajzolni. A számítógép bármilyen körmönfont dolgokra képes, nem fogja helyettük elvégezni a feladatot. Nagy a kihívás persze, pillanatok alatt lehet derivátumokat készíteni meglevő digitális készletekből, de ez nem mutat előre. Pénzt esetleg lehet keresni vele, azonban örömet biztosan nem okoz, és igazi új érték sem keletkezik. A tudás a fejben és a kézben van, a számítógép csak eszköz. Ezt tessék megjegyezni. A betűk alkotása minden időben a korszellemet és a korabeli technikai fejlettséget tükrözi. Mostanában azt látom, hogy a számbeli sokaság ellenére (talán hatvanezer betűtípusnál tartunk pillanatnyilag) igen kevés a korszerű, az újdonság. A tipográfia legfontosabb alapelvét nem lehet elégszer hangsúlyozni: minden megoldás csak egy célt szolgálhat, az olvasó kiszolgálását, a szöveges információ minél könnyebb befogadtatását. Ennek tudatában kell a betűtervezőnek alkotni, új értéket létrehozni.

Kívánjuk, hogy alkotó derűjét sokáig megőrizze.

(Kravjánszki Róbert
Digitart, 2003,1)

A Gidata Kft őriz egyet a Mira Calligraphiae reprint példányából (The J. Paul Getty Museum, Los Angeles, 1992), amit minden érdeklődőnek szívesen megmutatunk. Egyeztessen időpontot.