A font szabványok változásait illetően a DTP-motorosok átestek már néhány kataklizmán. Az utolsó brutális támadás a Unicode-szabvány gyakorlatilag figyelmeztetés nélküli bevezetése volt. Amikor már mindenki azt hitte, hogy többé-kevésbé biztonságosan elhelyezkedett a számítógépes betűtípusok világában, a Microsoft robbantott, és az Office 97 (Macintoshon: Office 98) bevezetésével egyszerre értelmezhetetlenné váltak a korábban gyártott dokumentumok, a speciális magyar magánhangzók helyén furcsaságok jelentkeztek, s eltartott egy ideig, amíg a különféle védekező mechanizmusok elterjedtek.

Az OpenType világa egyelőre barátságosnak ígérkezik. Unicode alapú, az igaz, de nem biztos, hogy ezt a szabványt helyből utálni kéne, hiszen nekünk segít és mindazoknak, akik nem az Egyesült Államokban élnek és nem az amerikai angol az egyetlen nyelv, amit használnak. Ez az ötödik nagyobb lépésnek tekinthető a fontok változásának világában. Az első az Adobe postscript (Type1) fontok megjelenése volt, ez a technológia hasonlított leginkább a klasszikus nyomdai betűkre, amennyiben minden egyes pontmérethez külön font tartozott. A második lépés ezen fontok skálázhatóságának a megvalósítása volt, ugyanaz a font állomány lehetővé tette a fontok fokozatok nélküli méretezését. A harmadik lépést az Apple tette meg a Microsoft támogatásával, amennyiben létrehozták a TrueType szabványt annak érdekében, hogy ne kelljen az Adobe-nak jelentős jogdíjakat fizetni a postscript fontok licenceléséért. A két szabvány között technikailag három jelentős különbség van: a TrueType-ok képernyőre "rippelését" az operációs rendszer oldja meg, segédprogram nélkül (Type1 esetén szükség van pl. az Adobe Type Manager-re); a betűk görbületi pontjainak illeszkedését a TrueType másodfokon, a Type1 harmadfokon (tehát pontosabban) számolja; a Type1 fontokban legfeljebb 256 (a gyakorlatban persze kevesebb) karakter helyezhető el, a TrueType-okban 256 a négyzeten (65536, de még ez sem elég a földkerekség összes karakterének ábrázolására). Ez utóbbi lehetőség vezetett a negyedik lépéshez, ami a Unicode szabvány megalkotása volt. A Type1-ben található karakterekre a nevük alapján hivatkoznak (pl. ő = ohungarumlaut), a TrueType-ban a karakterek hexadecimális kódot kapnak (pl. ő = x0151). Létrejött az Unicode Consortium, aminek keretében az egyes nemzetek szabványai alapján építették fel az egységes hivatkozási rendszert (ennek estek áldozatul például a kurdok, akik ugye nem ne élnek nemzetállamban, karakter szabványuk sincs, tehát egyelőre ki vannak zárva a Unicode előnyeiből).

Az OpenType fejlesztése 1996-ban kezdődött, magában hordozza a két korábbi szabvány előnyeit, miközben számos elemet változatlanul hagy. Kétféle változatban készülhet, lehet postscript alapú (a harmadfokú görbületillesztésekkel, nyomdai célokra továbbra is ez a javallott, különös ismertetőjele, hogy a nevéhez általában a "Pro" kiegészítést illesztik, kiterjesztése pedig .otf) és TrueType alapú (a másodfokú görbületillesztésekkel, kiterjesztése továbbra is .ttf). A nem erre optimalizált, régebben készült szoftverek is felismerik őket, azonban csak a standard kódtáblákat (az első 256 karaktert) tudják használni. Újabb szerencsés tulajdonságai vannak, amelyek közül talán a legfontosabb a két vezető operációs rendszer (Microsoft Windows és Apple OS) közötti átjárhatóság, ami korábban számos problémát okozott. Elvileg ez megszűnik azzal, hogy ugyanaz a fizikai állomány installálható mindkét rendszeren és a Unicode alapú karakter kódolás segítségével az egyik rendszeren írt szöveg a másikon is karakterhelyesen jelenik meg. A dolog szépséghibája, mint mindig, a gyakorlatban van. Egyelőre nagyon kevés az a szoftver, amelyik képes kezelni az OpenType fontokat. Ilyenek a rendszerszoftverek mellett az újabb verziójú Microsoft Office alkalmazások és az Adobe InDesign (1.5.2 verziótól). Az Adobe ígéri, hogy a többi vezető DTP szoftverét is felkészíti. A Macromedia és a Quark egyelőre hallgat, a fejlesztési irányokban nem fedezhető fel a támogatás, talán a hatos Quarkban (bár ha a Quark Inc. folytatja protekcionista és arrogáns termék- és árpolitikáját, könnyen a múzeumba kerülhet).

Ne siessünk tehát a nehezen összegyűjtött fontokat az új szabványra cserélni. Egyébként sem valószínű, hogy a gyártók sietnének "feltölteni" a karaktertáblákat. Egy OpenType projekt hosszadalmas, fáradságos, számos szakember együttműködését igénylő munka. Nem véletlen talán, hogy a Linotype az elmúlt években a Zapfino és Palatino projektet tudta befejezni. Az Adobe ugyan számos családot elkészített már, azonban ezek csak formátumukban és nevükben OpenType-ok, csak latin alapú karakterek vannak a fontokban, és a tipográfiai változatosságot jelentő ligatúrák és egyéb "expert" karakterek sem adnak számottevően többet, mint a korábbi Type1 készletek.

Végezetül, egy időzített bomba egyelőre halk ketyegését hallhatjuk a háttérben. Az OpenType-ba hitelesítő elektronikus aláírás illeszthető, és bizony a nagyobb gyártók ki is fogják használni ezt a lehetőséget, szerzői jogi védelmi okokból, a font-módosítás megakadályozásának céljából. Az újabb generációs szoftverek ugyanis nem fogják "látni" azokat a fontokat, amelyek nincsenek ezzel a módszerrel hitelesítve, vagy illetéktelen beavatkozás következtében megsérült az eredeti file integritása. Ez szerencsés abból a szempontból, hogy talán, lassan kipusztulnak az illegális kalózváltozatok, azonban az igényes felhasználó is elesik attól a lehetőségtől, hogy kijavítsa a font kisebb-nagyobb fogyatékosságait.